Tizenegyedik fejezet

A Dathomir topáz ékkőként ragyogott, amint Tenel Ka és Luke űrhajója, az Esélytelen belépett a bolygó légkörébe. A lányt rossz előérzet gyötörte. A körülmények ellenére, amelyek látogatásukat szükségessé tették, Tenel Ka ereiben szinte bizsergett a vér. Otthon!

A hajót légköri áramlatok billegtették leszállása közben. Luke a navigációs műszerek adatait figyelve, folyamatosan szabályozta a hajtóművek működését.

– Hosszú idő telt el azóta, hogy meglátogattam az Éneklő Hegy klánját – jegyezte meg Luke.

– Pontosan nem is emlékszem, hogyan juthatunk oda. Közel járhatunk, de te bizonyára ismered a koordinátákat…

Mielőtt befejezhette volna a mondatot, Tenel Ka előrehajolt, és betáplálta a kompjúterbe a koordinátákat.

– Gyakran járok itt – mondta a lány. – Hivatalosan ez a második otthonom, de a szívemnek az első.

– Igen – bólintott Luke. – Meg tudom érteni.

Miközben az Esélytelen az Éneklő Hegy klánja felé repítette őket, mélykék óceánok, sűrű erdők, határtalan puszták, hullámzó dombok és termékeny síkságok felett haladtak el. Tenel Ka úgy érezte, hogy erő árad szét a testében, mintha a bolygó közelsége megváltoztatná egész lényét.

– Nézd! – mutatott Luke egy csapat kék színű hüllőre, amelyek hihetetlen sebességgel vonultak át a síkságon.

– A Kék Hegy lakói – mondta Tenel Ka. – Minden hajnalban és alkonyatkor átvonulnak a síkságon.

Luke bólintott.

– Az egyikük elvitt egyszer a hátán.

– Ez igazán nagy megtiszteltetésnek számít. Még nekem sem volt benne részem soha.

A halvány rózsaszínű nap magasan a horizont felett állt, mire elérték a széles, tál alakú völgyet, ahol az Éneklő Hegy klánja élt. A völgyben mezők és gyümölcsösök sávjai húzódtak. A hegy lábánál egy csoport házat lehetett látni, melyek között tüzek égtek, és az emberek reggelit készítettek.

Luke a kőerődítményre mutatott, amely a hegy hatalmas szikláira épült, és tornyai a völgy fölé magasodtak.

– Még mindig Augwynne Djo az uralkodó?

– Igen – bólintott Tenel Ka. – Ő a dédnagyanyám.

– Helyes. Akkor egyenesen őt keressük fel. Azt szeretném, ha csupán néhány ember tudna jövetelünk céljáról – mondta Luke, majd az Esélytelen leereszkedett az erőd mellett.

– Ezzel nem lesz gond – felelte Tenel Ka. – Az itteni emberek nem beszélnek feleslegesen.

Luke elmosolyodott.

– El sem tudom hinni.

Tenel Ka megállt az erőd bejáratához vezető meredek ösvény felénél. A lány nem volt fáradt, csak megrohanták az emlékek.

Luke szorosan a nyomában haladt, így ő is megállt, és szótlanul várta, hogy Tenel Ka továbbmenjen. Luke szintén nem látszott kimerültnek.

Egyenletesen szedte a levegőt, mintha csak egy hűvös erdőben sétálgatna.

Minél jobban megismerte Tenel Ka a jedimestert, annál nagyobb tiszteletet érzett iránta. Most már megértette, hogy az anyja miért beszélt olyan megbecsüléssel róla.

Tenel Ka mély lélegzetet vett. A levegő kellemes volt, de nem csupán azért, mert érezni lehetett a frissen sülő hús szagát. A nyár a vége felé közeledett, az ültetvényeken beérett a sokféle gyümölcs, és az új vetések illatával keveredve különös hangulatot keltett. A karámban tartott gyíkok és a háziasított rancorok bűze sem tudta elnyomni a levegőnek ezt a friss reggeli illatát, amely melegséggel töltötte el Tenel Ka szívét.

A lány ismét elindult, mintha nem lett volna elég idejük. Végül megérkeztek az erőd kapujához, ahol a lány a klán egyik tagjaként jelentette be magát.

A kapu kitárult előttük, és Tenel Ka klánnővérei boldogan ölelték át a lány nyakát, őszinte örömmel üdvözölték. Valamennyien gyíkbőrből készült tunikát viseltek, akárcsak Tenel Ka. Néhányan díszes sisakot öltöttek, mások gazdagon ékesítették hajfonatukat.

Az egyik klánnővér, akinek fekete haja a derekáig ért, bevezette a látogatókat.

– Augwynne közölte velünk, hogy jönni fogtok – mondta az asszony. Az arckifejezése komornak tűnt, de Tenel Ka észrevette a szemében csillogó mosolyt.

– A küldetésünk sürgős – jelentette ki Tenel Ka. – Azonnal találkoznunk kell Augwynnenal.

Tenel Ka még sohasem használt ilyen parancsoló hangot Skywalker mester jelenlétében, de tudta, hogy klánnővérei nem haragszanak meg érte. Az ehhez hasonló helyzetekben, az udvariaskodás felesleges luxusnak számított az itt élő emberek között.

Az asszony bólintott.

– Augwynne számított erre. A tanácsteremben vár benneteket.

A teremben az idős asszony állva fogadta a látogatókat.

– Üdvözlöm, Skywalker mester! És üdvözöllek téged is, Tenel Ka Chume Ta Djo – mondta, majd megölelte mindkettőjüket.

– Kérlek, ne használd a teljes nevem! És ne tudja meg senki, hogy itt vagyunk!

Luke félbeszakította.

– Egy nyomot követünk, amely a Yavinról a Borgo Prime-re vezetett, onnan pedig a Dathomirra. Információra van szükségünk, ezért fordultunk önhöz.

Tenel Ka mély lélegzetet vett, miközben a megfelelő szavakat kereste. Augwynne kíváncsi szemmel nézett a lányra.

– Az éjnővéreket keressük – mondta végül Tenel Ka. – Maradt még belőlük a Dathomiron?

Augwynne sóhajtása elárulta, hogy jó helyre jöttek. Az idős asszony Luke szemébe nézett.

– Ők nem azok az éjnővérek, akiket mi ismertünk. Nem ráncos bőrű, vén banyák. – Megrázta a fejét. – Nem, ők fiatalok és szépek, egy új nemzedék, akik szövetségre léptek a Birodalommal. A gonoszság nem sugárzik az arcukról. Szelídített rancorokon lovagolnak, akárcsak mi, és harcosnak öltöznek, ha kedvük tartja. Nem mindannyian asszonyok… de a sötétség gyermekei. Rendkívül veszélyesek. Ne keressétek őket!

– Nem tehetünk mást – mondta Tenel Ka. – Ez az egyetlen reményünk, hogy megmentsük a barátaimat.

Augwynne kutatóan nézett a lány szemébe.

– Igaz barátságot kötöttél azokkal, akiket meg akarsz menteni?

Tenel Ka bólintott.

– A hivatalos szertartásnak megfelelően.

– Akkor nincs más választásunk – jelentette ki Augwynne. – A Nővérek Tanácsa elé kell terjesztened az ügyet!